A épp most olvasom Albert Schweitzer önéletrajzi könyvét és van benne egy story, ami pont ide vág: Schweitzer találkozott Gaudival, aki körbe vezette az épülő Sagrada Familia körül és közben a következőt történetet mesélte az épület szobrairól.
"E kőbe vésett alakok közül egyik sem kitalált lény. Úgy állnak itt, ahogyan a valóságban láttam őket. József, Mária, a gyermeki Jézus, a Templom papjai valamennyit élő emberek közül választottam ki, mindegyikkel találkoztam valahol. Gipszöntvényt vettem róluk, úgy faragtam ki kőbe őket. A szamár nehéz ügy volt. Mikor megtudták, hogy egy szamarat keresek a Menekülés Egyiptomba jelenethez, elhozták nekem Barcelona legszebb szamarait. Nem tudtam mit kezdeni velük. Mária és gyermeki Jézus nem valami erős, gyönyörű szamáron ült, hanem egy fáradt, öreg párán, amely értette, miről van szó. Ilyen szamarat kerestem én. Végül aztán megtaláltam egy homokot árusító jóasszony targoncája elé befogva. Feje majdnem a földig ért. Nem volt könnyű rábeszélnem a gazdáját, hogy jöjjön el hozzám. Mikor szelvényenként gipszmintát vettek a szamárról, a jóasszony sírva fakadt, mert azt hitte, a szamár nem fogja kibírni. Íme a Menekülés Egyiptomba szamara, mely oly nagy hatást gyakorolt rád, mert nem a képzelet szülte, hanem a valóságban létezik."

@Dexter...: :-) Ez nagyon kedves történet :-)

Tényleg az. :)